Újabb ügyben indított bűnvádi eljárást a román szociáldemokraták elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség

Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a Bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Nem adta ki az igazságszolgáltatásnak a bukaresti képviselőház a volt környezetvédelmi minisztert (2. rész)

A bukaresti képviselőház elutasította kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen.

Bűnvádi eljárást indítottak Ion Iliescu volt román államfő ellen az 1990-es bányászjárás ügyében

Emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt román államfő, valamint az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt úgynevezett bányászjárás ügyében.
Nyolc tűzoltó vesztette életét egy moszkvai raktártűzben

Nyolc tűzoltó vesztette életét egy moszkvai raktártűzben

Nyolc tűzoltó vesztette életét az orosz fővárosban csütörtök este kitört raktártűzben - közölték péntek reggel a moszkvai hatóságok. A tűzoltók alatt mentés közben beszakadt a raktárépület födémszerke...
Korrupciógyanúval bűnvádi eljárást kezdeményeztek a román miniszterelnök ellen

Korrupciógyanúval bűnvádi eljárást kezdeményeztek a román miniszterelnök ellen

Bűnvádi eljárást kezdeményezett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Ponta román miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és ös...
Restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Traian Basescu volt román elnök ellen

Restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Traian Basescu volt román elnök ellen

Egy restitúciós ügy miatt bűnvádi eljárás indult Traian Basescu volt román államelnök ellen, aki a gyanú szerint még bukaresti főpolgármesterként szolgáltatott vissza egy ingatlant jogtalanul egy magá...
Bűnvádi eljárás Romániában a kommunista diktatúra egyik áldozata ügyében

Bűnvádi eljárás Romániában a kommunista diktatúra egyik áldozata ügyében

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított bűnvádi eljárást a román legfőbb ügyészség katonai részlege Gheorghe Ursu egykori politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben, a börtönben elszenvedet...
Bűnvádi eljárás alatt állnak a képviselőjelöltek

Bűnvádi eljárás alatt állnak a képviselőjelöltek

Az indiai parlamenti választások indulói közül, több mint 1200-at vádolnak nemi erőszakkal, emberrablással, zsarolással, vagy emberöléssel. Az erőszak és politika elválaszthatatlan egymástól India le...
Felfüggesztettek hat vukovári rendőrt a kétnyelvű táblák leszedése miatt

Felfüggesztettek hat vukovári rendőrt a kétnyelvű táblák leszedése miatt

Felfüggesztettek az állásából hat vukovári rendőrt és egyikük ellen bűnvádi eljárást indítottak a hatóságok a kelet-horvátországi város kétnyelvű tábláinak eltávolításával összefüggésben - jelentette ...